Quanta adapter PC

2015. június 10.
6691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A Quanta apró adaptere egy komplett számítógépet rejt.

A tajvani Computex gigarendezvényen mutatta be Nick Parker a Microsoft OEM divízíójának elnöke ezt a képen látható adaptert, mely első ránézésre egy két USB portos okostelefon/tablet töltőnek néz ki.

A méret stimmel is, de a szemfüles néző egyrészt észrevehet egy ?felesleges? csatlakozót (HDMI), illetve az sem szokványos, hogy a töltésre szánt USB portok kék színűek, ami általában a szupergyors 3.0-ás bejáratok sajátossága.

Nos egyik jellemző sem véletlen, hiszen ez egy teljes értékű, immár Windows 10-et futtató számítógép. Vagyis innentől elég két konnektor (egy a PC-nek, egy pedig a monitornak/TV-nek) egy klaviatúra + egér páros és készen is vagyunk. Pontosabban még csak billentyűzetre sem lesz szükségünk, mivel, ha hinni lehet az előadásnak, akkor egy Bluetooth fülhallgatóval és a Microsoft digitális asszisztense, a Cortana segítségével hangvezérléssel is irányíthatjuk a rendszert. Mivel a Quanta u.n. OEM gyártó, akinek nincs saját márkája, de a Dell-től, a HP-n keresztül, szinte az összes ismert gyártónak szállít kész termékeket, így nem tudjuk, hogy végül milyen logóval és milyen áron kerül majd a boltokba ez az apróság.
nincs még hozzászólás