Potenciális veszélyt jelentő aszteroida száguldott el a Föld mellett

2019. július 29.
3.7861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási aszteroida közelítette meg a Földet múlt csütörtökön, mely a Nemzetközi Aszteroida Figyelmeztető Hálózat számításai szerint valóban elképesztően közel, alig 70 ezer kilométerre robogott el bolygónk mellett.

Bár a becsapódásra nem sok potenciális esély mutatkozott, azonban a 2019 OK jelű égitest a jövőben még nagyon komoly problémákat okozhat, hiszen különleges pályája alapján a szakemberek úgy vélik, hogy egy napon a Földnek csapódhat, noha a Mars és a Vénusz egyaránt a célpontjai között vannak.

A kérdéses aszteroida legalább 100 méter szélességű, és ha szárazföldbe csapódna, akár egy komplett várost is eltörölhetne a bolygó felszínéről, de az óceánba zuhanva talán még nagyobb károkat okozna, hiszen soha nem látott szökőárakat indítana el.

A szakértők szerint természetesen a becsapódás valódi esélye nagyon csekély, ugyanakkor a különleges pálya miatt folyamatosan szemmel tartják, hiszen rendszeres időközönként visszatér a Földhöz.
számításai szerint valóban elképesztően közel, alig 70 ezer kilométerre robogott el bolygónk mellett.'>
3 hozzászólás

login_password

5 éve, 1 hónapja és 17 napja

Elment és ennyi.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 1 hónapja és 17 napja

Majd szétlövik.... Remélem. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 1 hónapja és 17 napja

Szép nagy szikla, jó hogy elkerült minket. Most... röhögő smiley

válasz erre