Pont az egyik legjobban várt újdonság maradhat ki az iPhone 8-ból

2017. április 13.
4.1261
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hónapok óta érkeznek pletykák különböző forrásokból azzal kapcsolatban, hogy az iPhone 8 egyik legnagyobb újdonsága a 3D-s arcfelismerés lehet, azonban a Needham & Co egyik jól informált elemzője szerint az Apple az utolsó pillanatban mégis visszalépett ettől.

Rajvindra Gill ugyanis elmondta, hogy a továbbfejlesztett előlapi kamera - amely támogatná többek között azt, hogy a képernyő feloldását vagy zárolását a tulajdonos a saját arcának szkennelésével tegye meg - a korábbi tervekkel ellentétben mégsem kerülhet bele az idei iPhone-ba, sőt mi több, az Apple állítólag annyira eltolta az új technológia alkalmazását, hogy azzal olyan kínai gyártók is beelőzhetik, mint a Huawei vagy az Oppo.

Az elemző szerint ugyanis a 3D-s arcfelismerő technológia legkorábban a 2018-as iPhone 8S-ben debütálhat majd, méghozzá az év második felében, ami azért ciki, mert az említett kínai gyártók már 2018 elején piacra dobnák első olyan készülékeiket, amelyek támogatnák ezt az újdonságot.
5 hozzászólás

TEchie

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Ha nincs elég megbízható állapotban, nem fogják beletenni. Ezt már megszokhatták az almások. Ezt vagy elfogadja valaki vagy nem.

válasz erre

technomancer

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Nem is kell. Színtiszta parasztvakítás.

válasz erre

Kileah

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Nekem biztos nem fog hiányozni belőle...

válasz erre

Levi87

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

A világ egyik legfeleslegesebb funkciója, simán átverhető. Nem csoda ha kihagyják.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 6 hónapja és 21 napja

Mármint hogy ez nem lesz benne?

http://androgeek.hu/hir/mar-meg-is-van-az-elso-hatso-kapu-a-samsung-galaxy-s8-szoftvereben

Ez mondjuk nem akkora baj szerintem. röhögő smiley

válasz erre