Piacra került az első Snapdragon 821-es mobil

2016. szeptember 10.
2.9041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán az Android rendszert futtató készülékeknél nagyon sokat számít a specifikáció, hiszen a gyártók egyfelől ezzel tudnak egymásra licitálni, másfelől pedig nagyjából ennek köszönhetően oszthatjuk kategóriákra a kínálatot.

A felsőkategóriás mobilok többsége általában az aktuális Qualcomm Snapdragon fejlesztések közül a legerősebb chipkészletet használja, a vállalat azonban az év második felére szeret mindig egy kicsit rálicitálni a tavaszi megoldására. Ez idén sem történt másképpen, a Snapragon 821-es megoldások nem sokkal ugyan, de grafikailag és számítási kapacitásilag is erősebb (nagyjából 5-10 százalékkal), mint az idei csúcsmodellek többségében dolgozó Snapdragon 820.

Az első 821-es készülék az ASUS műhelyében készült el, amit már egy ideje tudni lehetett, viszont csak nemrég dobta piacra ezt a modellt a vállalat. A 6GB RAM társaságát élvező Snapdragon 821-es modell átszámolva 800 dollárba kerül Tajvanban, amivel drágább, mint például egy nemrég bemutatott iPhone 7. Persze erősebb androidos mobilt most aligha találunk a piacon, viszont ez a stratégia vélhetően csak limitált számú vásárlót szerez majd a ZenFone család számára.
6 hozzászólás

KalandMester

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

VDemon írta:
Azért tegye mindenki a szívére a kezét: tényleg adna bárki is 800 dollárt egy ASUS (!!!!) telefonért? Kíváncsi leszek, be merik-e majd vallani, mennyit adtak el belőle...
tavaly 1100-t az éven 1000 dollárt adtam samsung telóért, nekem megéri a befektetés.

válasz erre

Porthos

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

És figyeljétek meg, ezt fogják vinni a legjobban az Asusok közül!

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Na az nem gyenge. Oké hogy Snapi821, de bakker...

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Uhh elég húzós! Viszont baromi szép!

válasz erre

Harder

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Ajjaj egy kissé túlárazottnak érzem.

válasz erre

VDemon

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Azért tegye mindenki a szívére a kezét: tényleg adna bárki is 800 dollárt egy ASUS (!!!!) telefonért? Kíváncsi leszek, be merik-e majd vallani, mennyit adtak el belőle...

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink