Piaci forgalomba szánt kvantumszámítógépet tervezett az IBM

2019. január 09.
5.1861
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A kvantumszámítógépek technológiája bár a múltban is ismert volt, azonban a hatékonyságukból és stabilitásukból fakadó problémák miatt eddig egyik gyártó sem akart komolyabb pénzeket ölni a kutatás-fejlesztésre.

Mostanáig, az IBM ugyanis bejelentette, hogy hamarosan piaci forgalomba kerül és bárki számára elérhető lesz a Q System One nevű kvantumszámítógép, mely bár az erőforrások tekintetében még nem lesz erősebb, mint egy hagyományos PC, azonban már kvantumlapok teljesítenek szolgálatot benne, és ha az IBM tervei megvalósulnak, akkor a jövőben ezekkel a gépekkel sokkal hatékonyabbá tehetünk egy halom iparágat és szolgáltatást, többek között a kiberbiztonságot is.

Ez azonban a nagyon távoli jövő, mert a kvantum alapú gépek még nagyon instabil rendszerek, melyekre óriási hatást gyakorolnak a környezeti hatások. A Q System One egyébiránt mindössze 20 qubittel dolgozik majd, ami még mondhatni nagyon gyenge - a mai erősebb PC-k 50 qubiten üzemelnek -, azonban az IBM újdonsága így is hatalmas áttörés lesz, hiszen korábban még egyetlen kvantumszámítógépet sem tudtak működőképesen felépíteni laboratóriumi közegen kívül.
4 hozzászólás

Kileah

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ez nekem eléggé magas, de örülök hogy fejlődik ez a vonal is. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ez durva előrelépés a jövő felé! meglepett smiley Most még felfoghatatlan igazán hogy mit is jelent, amikor gyakorlatilag minden egyszerre történik. Ezek a gépek erre lesznek képesek.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Azta mindenit! meglepett smiley Ezt olyan 2030 körülre jósolták eddig, nem? meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ilyen az a pillanat, amikor csak úgy betoppan az ajtón a jövő! meglepett smiley

válasz erre