Példátlan kibertámadás érte Új-Zélandot

2020. szeptember 03.
33.0911
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Példátlannak nevezte azt a kibertámadás-sorozatot az új-zélandi igazságügyi miniszter, aminek részeként gyakorlatilag az ország összes fontosabb szegmensét érintették a hackerek.

Andrew Little szerint az utóbbi hetekben ismeretlen helyről folyamatos támadások érték az országot, miközben egy jelentős részüket sikerült ugyan elhárítaniuk, de olyan hatalmas erőforrásokkal dolgoznak a támadók, hogy az több ezres nagyságrendű számítógépes rendszereket jelent, így nem véletlen, hogy sok szolgáltatást meg tudtak bénítani nemcsak közintézményekben, hanem például olyan ágazatokban is, mint a meteorológia, a hírszolgáltatás vagy a tőzsde.

A miniszter szerint annyira súlyos a helyzet, hogy még a kémelhárítást is be kellett vetniük, miközben nem nevezett meg potenciális támadókat, de azt kiemelte, hogy határozottan globális kereszttűzben vannak most, aminek részeként sokakat megzsaroltak, pénzt követeltek a támadás leállításáért cserébe, de arra utasított mindenkit, hogy senki se fizessen a támadóknak, lévén informatikusaik egyelőre urai a helyzetnek, fennakadások legfeljebb csak átmenetileg lehetnek.
4 hozzászólás

Huginn

3 éve, 10 hónapja és 13 napja

Az ilyen kártevőket kellene elsősorban kiirtani...

válasz erre

TEchie

3 éve, 10 hónapja és 13 napja

Szörnyen rémisztő hogy kormányzatok nem képesek a saját hálózatukat megvédeni...

válasz erre

Harder

3 éve, 10 hónapja és 13 napja

Uhh szegények.

válasz erre

inkognito

3 éve, 10 hónapja és 14 napja

Ejha. Ez akkor rendesen betalált.

válasz erre