A Parted Magic már a Windows licenc kinyerésére is alkalmas!

2017. március 16.
4.0651
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Patrick Verner a Parted Magic írója publikálta, hogy elérhetővé vált a partícionálásra, klónozásra és adat visszanyerésre optimalizált Linux disztribúció legújabb, értelemszerűen márciusi kiadása.

A 2017_03_14-es build számmal ellátott verzió két hónappal az előd után érkezett, és mivel a korábbi változat inkább még a 2016-os munka foltozását hozta magával, így kijelenthető, hogy a mostani a 2017-es év első igazi variánsa, amelyben akad egy érdekes új tulajdonság is.

Ez pedig a Windows licenc kulcs kinyerése, amelyhez egy külön almenüt hozott létre a Rescue, tehát "kimentés", menüpont alatt. Ennek segítségével a Windows-ba égetett kulcsot ki tudjuk nyerni, és azt egy txt fájlba másolni, majd onnantól azt teszünk vele, amit szeretnénk.

Ez akkor lehet fontos, ha valami ok miatt megsérült a Windows operációs rendszerünk, be sem tudunk boot-olni, valamint a gép alján lévő matrica kopott, vagy nincs meg a fizikai licenc kulcsunk.
4 hozzászólás

Porthos

7 éve, 7 hónapja és 21 napja

Nagyon klassz ez a kis syslinuxos progi. Eddig is sokszor jött jól, de ez egy nagyon hasznos fejlesztés!

válasz erre

Levi87

7 éve, 7 hónapja és 21 napja

Wooooow ez mekkora okosság! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 21 napja

Buktam már amiatt Win7 licenszet anno mert lekopott a gép aljáról, úgyhogy én nagyon örültem volna akkor neki! röhögő smiley Most már késő, de másnak még nagyon jól jöhet!

válasz erre

technomancer

7 éve, 7 hónapja és 21 napja

Ez rohadt jó dolog!

válasz erre