Otthon végezhető gyári munka? A virtuális valósággal már ez sem lehetetlen!

2017. október 09.
3.2981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Régen egyenesen ördögtől valónak tartották, az informatika fejlődésének köszönhetően azonban ma már egészen természetesnek tekinthető, ha valaki otthonról, egy számítógép és az internet segítségével keresi a kenyerét.

Az otthoni munka egyik problémája azonban, hogy csak bizonyos munkakörök esetében működőképes, noha az MIT Egyetem munkatársai most ezen a téren is forradalmi előrelépést tettek, lévén sikerült kifejleszteniük egy olyan módszert, amivel bárki, akár a világ másik feléről is képes lehet vezérelni egy gyári robotot a virtuális valóság, ezáltal egy VR headset segítségével.

Az MIT által kifejlesztett rendszer a CSAIL névre hallgat, lényege pedig az, hogy konkrétan belemászhatunk a munkát végző robot agyába, és onnan irányíthatjuk a munkafolyamatokat, ergo a headsettel a fejünkön egy kis irányítótermet láthatunk, ahol mindent elérhetünk, amire szükségünk van a gépi vezérléséhez.

Hogy mindez csak futurisztikus technológiával és erős hardverekkel érhető el? Itt jön a bukfenc, ugyanis az MIT kizárólag olyan dolgokat használt a kísérletezés során, amelyek manapság is elérhetők, így például egy Oculus Rift VR headsetet és a hozzá kapcsolódó Oculus Touch kontrollert, amivel meglepően pontosan lehetett irányítani a gyári gépezetet.

Nézd nagyban ezt a videót!




Az MIT módszere egyébiránt meglepően jobb eredményeket vonultat fel, mint az eddig a témában fogant megoldások, így például a rendszerben az esetek 95 százalékában sokkal jobban működött tárgyak megfogására és odébb tételére, a feladatokat összességében pedig közel 60 százalékkal gyorsabban lehetett elvégezni, mint a korábbi megoldásokkal.

Érdekesség az első tesztek után, hogy a virtuális valóságban sokkal ügyesebben kezelték a gépeket azok, akik rendelkeztek videojátékos tapasztalatokkal, sőt ez a réteg állítólag nagyobb kedvvel is állt neki így a munkának.
2 hozzászólás

Porthos

7 éve, 1 hónapja és 3 napja

De nagy! röhögő smiley Oké hogy mondjuk webfejlesztés otthonról természetes de ez... röhögő smiley

válasz erre

techiii

7 éve, 1 hónapja és 3 napja

Ez baromi lassú.

válasz erre