Ősztől egy webkamerával minden Windows 10-es PC támogatja majd a kevert valóságot

2017. május 04.
4.1081
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Azt eddig is tudtuk, hogy a Microsoft keményen kísérletezik a kevert valóság technológiájával - ami nem is kiterjesztett, nem is virtuális valóság, hanem a kettő egyfajta keveréke -, azonban most újabb részleteket osztott meg velünk erről a redmondi óriás.

Amint ugyanis kiderült, a Microsoft idén ősszel már szeretné bevezetni a Windows 10 operációs rendszerekbe a kevert valóságot, amihez bár érkeznek speciális headsetek is, de a legjobb az egészben, hogy semmi szükség nem lesz ezekre, ha élvezni akarjuk az újdonságot.

Mint kiderült, az új technológia kihasználásához elegendő lesz egy egyszerű webkamera, amivel a Windows 10 képes lesz virtuális tárgyakat elhelyezni környezetünkben, vagyis semmi extrát sem kapunk például azokhoz az okostelefonos applikációkhoz mérten, amelyek képesek úgy rögzíteni képeket és videókat, hogy azokon olyan tárgyak és egyebek is megjelennek, melyek valójában nincsenek is a közelünkben.

A funkció várhatóan ősszel, ingyenes frissítésként kerül be a Windows 10-be, de hogy gyakorlati haszna is lesz-e, azt egyelőre nem tudtuk meg.
2 hozzászólás

TEchie

7 éve, 6 hónapja

Mondjuk ez elég jól hangzik. Attól függetlenül hogy senki nem fogja használni. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 6 hónapja

Apple is erre van rágyógyulva, MS gyorsan ellopta a showt. röhögő smiley

válasz erre