Óriási hackertámadást intéztek Ausztrália ellen

2020. június 22.
15.6121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár Ausztrália nem az a tipikus nagyhatalom, akit érdemes lenne bárkinek is zargatnia, Scott Morrison kormányfő azonban a minap bejelentette, hogy az elmúlt hónapokban szinte folyamatosan, egyre növekvő intenzitású hackertámadás indult az ország ellen.

A kibertámadások jellemzően a kormányzati szférát érintették, azon belül is főleg az államigazgatást, illetve az ország politikusait, Morrison szerint pedig a célpontok, illetve a kibertámadás kifinomultsága miatt szemernyi kétség sincs bennük, hogy honnan érkezett a támadás, noha a kormányfő nem szeretett volna konkrétumokkal szolgálni.

Korábban Kínát hozták hírbe Ausztrália megtámadásával néhány átfogó hackertámadás kapcsán, de akkor Peking természetesen tagadta a történteket, miközben az ország védelmi minisztere kiemelte, hogy hiába az összetett és folyamatos támadások, egyelőre a hackereknek nem sikerült jelentős mennyiségű adatokat ellopni, vagy olyan adatokhoz hozzáférni, melyek veszélyeztetnék a lakosság biztonságát.
4 hozzászólás

Levi87

4 éve, 1 hónapja és 22 napja

Mennyi támadás lehet ami ki sem derül... Mert az az igazán profi.

válasz erre

TEchie

4 éve, 1 hónapja és 22 napja

Eltolódott a háborúskodás a virtuális térbe. Fura, mintha egy scifiben élnénk...

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 1 hónapja és 22 napja

Nagyon durva hogy milyen hidegháború zajlik most a teljes kibertérben...

válasz erre

techiii

4 éve, 1 hónapja és 22 napja

Még szerencse, hogy nem loptak komoly adatokat.

válasz erre