Óriási áttörés: vízmolekulákat találtak a Holdon

2020. október 26.
1.5661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Óriási áttörés születhetett a napokban, lévén kapásból két tanulmányt is publikáltak, melyekben azt taglalják gyakorlatilag, hogy víz található a Hold felszínén, és ilyen erős bizonyítékokkal talán még sosem rukkoltak elő a tudósok.

Az első tanulmányban a tudósok infravörös színben vizsgálták a Hold felszínét, és tökéletes tisztaságban nullázták a kémiai forrását, ennek segítségével pedig megállapították, hogy valószínűbb, hogy a felszínén H2O található, nem pedig az eddig hitt hidroxil.

Shuai Li, a Hawaii-i Egyetem bolygótudósa és az egyik új tanulmány társszerzője szerint a kimutatások nagyon egyediek a molekuláris víz esetében. A víz nyomait a Hold megvilágított felületén észlelték, ahol a molekulát UV sugárzás érte, és ahol a hőmérséklet drasztikus módon ingadozott hajnal, dél és alkonyat között.

A második tanulmányban egy másik kutatócsoport azt sugallja, hogy a vízjég még szélesebb körben terjedhet el, lévén az árnyékos területeken is jelen lehet a Hold felszínén. A két tanulmány azt mutatja, hogy a Hold nedvesebb, mint azt egykor hittük, ez pedig további erőforrásokat jelenthet az emberiség számára a jövőben.
2 hozzászólás

Fikarc

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Az komoly bakker! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 9 hónapja és 11 napja

Az sok mindenben segítség lesz akkor a Holdbázison.

válasz erre