Oppo R1 - Éjszakai fotózásra termett

2013. december 05.
4561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A kínai gyártó még idén be szeretné mutatni új okostelefonját, mely az éjszakai fotózásban nyújtott kiemelkedő teljesítményével próbál kitűnni a mezőnyből.



A forgatható kamerával, hátlapba integrált érintőpanellel és Full HD kijelzővel szerelt N1 után egy kifejezetten fotózásra kiélezett okostelefont is piacra szeretne dobni a kínai Oppo.

A kiemelkedő ár/érték arányú masináiról híres gyártó kedvcsináló anyaga szerint az R1 névre keresztelt készülék ultraérzékeny kameraszenzort és továbbfejlesztett képfeldolgozó egységet tudhat magáénak, melyek révén éjszaka, rossz fényviszonyok mellett is remek, színes felvételeket képes rögzíteni.



Az üveg köntösbe öltöztetett jövevény december már december vége előtt bemutatkozik, s nem sokkal ezután elérhető lesz a kínai piacon. Szomorkodásra azonban semmi ok, hiszen kicsit később több régióba is eljut, Európában például az Oppo saját webáruházából  lehet majd megrendelni az R1-et.
nincs még hozzászólás