Openbook: közösségi kampány indult egy normális Facebook-klónért!

2018. július 17.
2.2851
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az Openbook ötletét már ismerjük egy ideje, a Facebooktól megcsömörlött emberek ugyanis nekiláttak egy olyan közösségi oldal kiépítésének, ami európai szervereken üzemel, nincsenek rajta reklámok, és természetesen az adatgyűjtést is kizárja.

Mivel teljes egészében független fejlesztésről van szó, a készítők úgy határoztak, hogy közösségi finanszírozással próbálják meg összeszedni az induláshoz szükséges 100 ezer eurót, ehhez pedig most el is indították a kapcsolódó Kickstarter kampányt, ami elképesztően pörög, alig pár óra alatt ugyanis simán összejött több ezer euró.

Az Openbook a fenti előnyök mellett egyébiránt nyílt forráskódot használ majd, érdekesség pedig, hogy sem reklámok, sem előfizetési díjak nem lennének, csak egy internetes bolt, ahol különféle vállalkozások árulhatnák portékáikat úgy, hogy az eladott termékekből jutalékot fizetnek a közösségi oldal üzemeltetőinek.

Ők ebből tartanák fenn a portált, sőt mi több, a bevételekből jótékony célokra is rendszeresen adakoznának, a legjobb hír azonban, hogy a Facebook adatlapunk és addigi emlékeink, tevékenységeink vagy barátlistánk egy az egyben importálható lenne.

A projekt annyira ígéretes, hogy még Philip Zimmermann, a PGP-protokoll megálmodója is beállt mögé, aki pedig nem tudná, ez a fiatalember volt, aki gyakorlatilag forradalmasította az elektronikus levelek titkosításának lehetőségeit.
3 hozzászólás

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 9 napja

Esélytelen a dolog, de tiszta szívemből drukkolok hogy ne legyen igazam.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 9 napja

Sok sikert nekik.

válasz erre

VDemon

6 éve, 2 hónapja és 9 napja

Nagyszerű ötletnek tartom, de sajnos nem hiszek benne hogy sikerre tudják vinni.

válasz erre