Olyan mikroorganizmusokat talált az űrben a NASA, ami segíthet megérteni a földönkívüli életet

2018. január 03.
2.4781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy hipotézis szerint az emberiség már évtizedekkel ezelőtt felfedezte, de legalábbis megtalálta a földöntúli élet nyomait, azonban a saját biológiai korlátaink közé szorítkozva nem tudtuk felismerni ezeket a jeleket.

A Science Alert beszámolója szerint azonban a NASA most végre óriási áttörést ért el, a Genes in Space-3 projekt jóvoltából a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén ugyanis több milliárd olyan mikroorganizmust sikerült azonosítaniuk, amelyek jelentős része a Földről származik ugyan, de néhányuk az űrből, és nem kizárt, hogy ezek egy általunk még ismeretlen földöntúli élet első nyomai.

Egyelőre természetesen a NASA sem tudja, hogy pontosan milyen mikrobákat találtak, csak abban biztosak már egy újfajta, kétlépcsős azonosításnak köszönhetően, hogy melyek azok a baktériumok, amelyek földi eredetűek, és melyek azok, amik az űrből származnak.

Ez egy rendkívül fontos lépés, hiszen így lehetőség van tanulmányozni a földi és az idegen mikrobák közti különbségeket, illetve hasonlóságokat, ami a jövőben jelentős segítséget nyújthat ahhoz, hogy könnyebben megtaláljuk, de legalábbis azonosíthassuk a földöntúli életet, ha bakteriális szinten találkozunk vele.
3 hozzászólás

technomancer

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Life.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Nagyon érdekesen hangzik. Kíváncsi leszek a fejleményekre.

válasz erre

VDemon

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Még a végén tényleg rátalálunk a földönkívüliekre? meglepett smiley

válasz erre