Olyan kutatási minisztere lesz Romániának, aki szerint az ember a jövőből jött

2018. október 29.
3.6041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Múlt héten nevezte ki Klaus Iohannis román államfő a kormány új kutatási és innovációs miniszterét, aki egyetemi tanárként és dékánként a maga szakmájában nagyon elismert, azonban mégis sikerült sokkolnia az embereket már a kinevezése utáni első interjúban.

Nicolae Hurduc ugyanis az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy ő személy szerint nem hisz az evolúcióelméletben, sőt úgy gondolja, hogy az ember sokkal bonyolultabb lény annál, hogy a közönséges majomtól származzon.

Hogy akkor mégis honnan jött az ember az új miniszter szerint? Két magyarázat is van rá, Hurduc ugyanis meg van győződve arról, hogy fajunk vagy a távoli jövőből érkezett vagy egy párhuzamos univerzumból, ami mindkét esetben teljesen nonszensz és logikátlan magyarázat, ennek felismeréséhez pedig még csak diploma sem kell.

Ha ugyanis az ember valóban a jövőből vagy a párhuzamos univerzumból érkezett, abban az idősíkban is keletkeznie kellett egyszer valahol és valamiből. Hurduc egyébiránt várhatóan ma délután léphet hivatalba, ha kinevezését a román kormány is támogatja.
3 hozzászólás

Porthos

5 éve, 11 hónapja és 10 napja

Izgalmas lehet vele dolgozni,. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 11 hónapja és 10 napja

Ez kemény. röhögő smiley Úgy látszik, mostanában csak a bohócok lehetnek vezető politikusok. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 11 hónapja és 10 napja

röhögő smiley ejha jól elgurult az a gyógyszer.

válasz erre