Olyan galaxist fedeztek fel, amilyent még soha nem látott az emberiség!

2017. január 06.
4.8561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy igazán különleges galaxist fedeztek fel amerikai csillagászok, amely tőlünk közel 360 millió fényévre terül el, és legnagyobb érdekessége, hogy egy kétgyűrűs galaxisnak tekinthető, amihez foghatót korábban még nem láttak a szakemberek.

A PGC 1000714 névre keresztelt galaxis a hagyományos, illetve eddig ismert gyűrűs galaxisokkal ellentétben ugyanis nem egy, hanem két gyűrű veszi körül, vagyis a galaxis magja körül fiatal és idősebb csillagok egyaránt kialakulhattak.

A galaxist Patrick Treuthard és kollégái fedezték fel a chilei Las Campanas obszervatóriumban, és teóriájuk szerint a most megtalált galaxis olyan elképesztően idős, hogy azért alakulhatott ki körülötte két gyűrű, hiszen a külső, kékes színű rétegben elhelyezkedő csillagok mindössze 0,13 milliárd évesek, a galaxismag kora viszont az 5,5 milliárd évet is elérheti, ami óriási differenciál.

A második gyűrű egyébiránt a külső réteg belső felében helyezkedik el, középpontjában idősebb csillagokkal, a maghoz hasonló vöröses árnyalatban. Mivel ehhez fogható képződményt a csillagászok még soha nem láttak, a PGC 1000714-et most alapos kutatásnak vetik alá, hogy tudományos megfigyeléseken alapuló magyarázatokat is adhassanak a jelenségre.
3 hozzászólás

Gólem

7 éve, 10 hónapja és 27 napja

Kíváncsi leszek majd, mire jutnak ezzel kapcsolatban.

válasz erre

Santonio

7 éve, 11 hónapja

Úristen ezek a milliárd évben számolások meglepett smiley ezen én mindig meglepődöm.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja

Érdekesen hangzik! meglepett smiley Igazából semmire nem megyünk vele, ilyenkor maximum arra jön rá az emberiség hogy alapvetően naivak még a tudósok is. mosolygó smiley

válasz erre