Olyan bolygót figyeltek meg a tudósok, aminek a légköréhez hasonló sincs a Naprendszerben

2019. július 06.
3.6761
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Gliese 3470 b planéta 96 millió fényévre van a bolygónktól, ami méretben a Föld és a Neptunusz közé tehető, valamint egy olyan csillag körül kering, ami a Nap felének feleltethető meg.

A tudósok ezen a bolygón vizsgálódtak az utóbbi időben a Hubble és a Spitzer Űrtávcső segítségével, és egészen meglepő eredményeket mutattak ki. A kérdéses bolygó atmoszférájában konkrétan alig találni bármiféle nehéz elemet, és sokkal inkább hajaz a Nap hidrogénben és héliumban roskadozó légkörére. Hogy ez miért meglepő? Mert eddig biztosra vették a tudósok, hogy ilyesfajta kompozíció csak és kizárólag a nagyobb bolygók esetében lelhető fel.

Ehhez hasonló bolygó nincs másik a Naprendszerben, magyarázatként pedig azt feltételezik, hogy pontosan ott jött létre eredetileg, ahol most is megtalálható helyileg, és mindössze három nap alatt ér körbe a csillaga körül. Egy nagy sziklás mag formájában épült ki a kezdetekkor, majd elkezdte begyűjteni a hidrogént és a héliumot, amik akár vagy a csillaghoz csapódtak volna végül, vagy a csillagszelek által tovaszálltak volna. Ettől függetlenül viszont néhány ősgáz egészen biztos eltolta a kérdéses elemek egy részét, különben egy sokkal méretesebb bolygóról lenne szó.

Olyan bolygót figyeltek meg a tudósok, aminek a légköréhez hasonló sincs a Naprendszerben - 2. kép

3 hozzászólás

Tommy

5 éve, 1 hónapja és 19 napja

Érdekes hogy ilyenek felé kutat az emberiség, közben a saját bolygónk meg épp szétrohad... wtf smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 1 hónapja és 20 napja

Csoda hogy egyáltalán összeállt és nem esik szét. meglepett smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 1 hónapja és 20 napja

Fura munka lehet ilyeneket megfigyelni.

válasz erre