Olcsó Echo Dot riválist dobott piacra az Anker

2017. augusztus 11.
2.7861
dfp profilja, adatai
dfp
Az Amazon sokakat meglepett azzal, hogy az Alexa személyében egy rendkívül versenyképes asszisztenst tudott harcba küldeni a Google, a Microsoft és az Apple ellen, ráadásul mindezt nagyon jól sikerült saját hardverekkel is meg tudta támogatni.

Az Echo és Echo Dot egyaránt nagyon népszerű ott, ahol hivatalosan is elérhetőek, ám az Alexa nyitottsága bizony a későbbiekben akár már problémát is jelenthet. Az első ilyen "probléma" a PC-s és mobilos kiegészítőiről híres Anker újdonsága, az Anker Eufy Genie lehet, mely igazából egy még olcsóbb Echo Dot rivális.

A 35 dolláros újdonság jócskán alálicitál az 50 dolláros Echo Dot-nak, külsőben viszont igen sok a hasonlóság, ráadásul az Anker szerint az Eufy Genie hangminősége jobb is, mint a kisebbik Echo-é. Teljes értékű Alexa asszisztenst fut rajta, a 40 dolláros változat pedig beépített Bluetooth-t is kapott, piacra pedig a jövő héten kerülnek az újdonságok.
3 hozzászólás

Fikarc

2 hónapja, 1 hete és 3 napja

Az Alexáé sem drága, inkább azt venném.

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nem érzem szükségét még ezeknek az eszközöknek, de lehet hogy csak azért mert egyik sem tud magyarul.

válasz erre

technomancer

2 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nem annyival olcsóbb hogy az ember vegyen egy névtelen cuccot.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink