Okostelefonon dolgozhat a Facebook

2016. november 05.
2.2601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán főként hardvergyártók versengenek egymással, de számos példát lehet már mondani arra, amikor egy szoftverekkel vagy szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat hardveres területre lépett.

Piaci hírek szerint a Facebook házon belül valamilyen hardveren dolgozik, mely jó eséllyel egy okostelefon. Erre több jel is utal, az egyik legérdekesebb pedig talán az, hogy az elmúlt időszakban a Google moduláris mobilját egyengető csapatból 4 embert is átcsábítottak.

Mindemellett olyan álláshirdetéseket is feladtak, melyekből egy komplett hardveres csapatot lehet összeállítani az ipari tervezéstől kezdve a szoftvermérnökökön át a vevőszolgálati munkakörökig. Ezzel tehát egy olyan csapatot hoznak létre mely képes megtervezni, előállítani, leszállítani és egyengetni egy vagy akár több hardver útját.

Természetesen megerősítés és hivatalos bejelentés nem érkezett az ügyben és az is könnyen lehet, hogy nem egy okostelefonról van szó vagy nem csak arról. Mindenesetre érdekes lenne, ha a Microsoft és a Google után a Facebook is komolyabb hardveres vonalat vezetne be a következő években.
5 hozzászólás

Kileah

8 éve, 10 napja

OMG ettől mentsenek meg minket! röhögő smiley

válasz erre

Eltohn

8 éve, 11 napja

Meglátjuk mi lesz belőle. Vannak szép remények az látszik, de a fb igénytelen, márpedig a hardvergyártáshoz kell a tudás ha valaki minőséget akar gyártani.

válasz erre

VDemon

8 éve, 11 napja

Nem adja fel a facebook. mosolygó smiley

válasz erre

Gólem

8 éve, 11 napja

Biztos hogy megint valami androidos kütyüben gondolkodnak. Kíváncsi leszek rá.

válasz erre

muki

8 éve, 11 napja

Próbálkoztak már egy android moddal az elbukott. De sok sikert.

válasz erre