Ők az internet legbefolyásosabb emberei

2018. június 29.
5.6291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő listával állt elő a Time magazin, akik úgy vélik, hogy az internet ma már egy olyan fontos platformja a világnak, hogy az itt nagy figyelmet kapott emberek hatalmas hatással vannak a mindennapjainkra, de hogy mégis kik ők, azt eddig senki sem rangsorolta.

Ők sem, ellenben összeírtak egy 25 főből álló listát, melyen azok kaptak helyet, akik különböző okok miatt szerintük az internet legbefolyásosabb emberei jelenleg, és meglepő módon nem csak hírességek találhatók rajta.

Sőt mi több, majdhogynem ők vannak a legkevesebben, de azért akadnak, így például Donald Trump mellett Kanye West, amerikai rapper és Rihanna, az ismert énekesnő is felkerültek rá, akik mellett a számunkra leginkább meglepőbb talán Logan Paul jelenléte.

Logan ugyanis Youtube-os vlogjaival ismert, azon belül is gyakran botrányos videóival, éppen ezért egyáltalán nem neveznénk őt befolyásos embernek az interneten, de amennyiben kíváncsi vagy a Time magazin teljes listájára - rajta egy sor ismeretlen névvel -, IDE KATTINTVA átnézheted.
5 hozzászólás

Ronalddo

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Hát kik ezek? röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Ez aztán az objektív lista. röhögő smiley Kik ezek? röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Hátöööö... Hűha. Talán két név van amit ismerek közülük.. Trump és Rihanna. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 3 hónapja

Magyar is van a listán. meglepett smiley Ráadásul tök ismeretlen (Roland Szabo). röhögő smiley

Milyen debilek állították ezt össze? röhögő smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 3 hónapja

Ez a lista nettó ****ság.

válasz erre