Ocsmány pólóval hálálja meg alkalmazottjai munkáját az idén az Apple

2016. december 20.
3.8391
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Finoman szólva sem voltak elájulva az Apple kiskereskedelmi egységeiben dolgozók attól az ajándéktól, amit az Almás cég idén karácsonyra álmodott meg alkalmazottjainak, ami rögtön internetes mémek és humorbombák egész sorozatát indította el.

Persze nyilvánvaló, hogy az éremnek két oldala van - hiszen itthon hány vállalkozás jutalmazza meg dolgozóit karácsonykor ugyebár... -, de az Apple a korábbi években mindig bőkezű volt, hol értékes alkalmazásokkal, hol egyedi logós hátizsákkal, takaróval vagy pulóverrel lepte meg dolgozóit, de tavaly például egy urBeats fejhallgatót kaptak az alkalmazottak.

Ehhez mérten idén nem erőltette meg magát az Apple, olyannyira nem, hogy egy rendkívül csúf, enyhén kopottas hatást keltő, sőt teljesen értelmezhetetlen mintával rendelkező pólót adtak dolgozóiknak, méghozzá egy nyomtatvány mellett, amelyre a cég frissen lefektetett, látszólag versbe foglalt alapelveit és hitvallását nyomtatták. Ciki, nem?

Ocsmány pólóval hálálja meg alkalmazottjai munkáját az idén az Apple - 2. kép

2 hozzászólás

techiii

7 éve, 10 hónapja és 23 napja

Pár óra és az ebay-en megvehető néhány ezer dollárért röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 10 hónapja és 23 napja

Az ott dolgozóknak bizonyára, nekem viszont tetszik ez a póló! röhögő smiley

válasz erre