Nyíltabbá teszi a Google a Fuchsia fejlesztését

2020. december 09.
35.8191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Google által fejlesztett, az Android utódjának szánt Fuchsia OS-ről már hosszú ideje nem hallhattunk semmi komolyabb bejelentést, pedig a háttérben továbbra is aktívan fejlesztik és most új erőre kaphat a munka sebessége, ugyanis sokkal nyíltabbá teszik a rendszer fejlesztését.

A Google a tegnapi napon jelentette be, hogy a Fuchsia OS fejlesztését még jobban megnyitja a külvilág számára. Ez furcsán hangozhat, ugyanis a Fuchsia OS alapvetően egy nyílt forrású rendszer, viszont a Google eddig csak nagyon kivételes esetben fogadott kódot külsős fejlesztőktől. Ezen a hozzáálláson fognak mostantól változtatni és már fogadni fognak a nyílt forrású közösségtől fejlesztéseket.

Ennek a nyitottabb modellnek megfelelően a Google létrehozott nyílt levelezési listákat, irányítási és fejlesztési modellt adtak ki és egy új nyílt hibajegy kezelőt is adtak a közösség számára, hogy a hibákat, kérdéseket, észrevételeket, funkció kéréseket ezen keresztül adhassák le a fejlesztők.

A Google még egy ütemtervet is kiadott, hogy miket szeretnének megvalósítani a rendszerben, de ez még csak egy nagyon általános tervezet, még nincs benne semmi fontos információ a Fuchsia jövőjére nézve.
1 hozzászólás

technomancer

3 éve, 7 hónapja és 22 napja

Nagyon kíváncsi leszek, milyen rendszer lesz belőle.

válasz erre