NMHH: Érkezik az új médiatörvény

2013. november 22.
4111
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója a digitális korszak hatóságra szabott feladatairól szólva azt mondta a Média Korrektúra konferencián: az internetes adatforgalom növekedése maga után vonja a fejlesztések szükségességét, így az államnak beruházásösztönző környezetet kell biztosítani, ha kell állami támogatással, ott, ahol ez üzletileg nem kifizetődő.



 

Az egyik legfontosabb feladatnak nevezte annak biztosítását, hogy az internet ne veszélyforrás, hanem a gazdaság motorja legyen.

A válság hatása a hírközlési szektorban is érezhető ? mondta -, így az abból adódó piaci konszolidációra is választ kell adni, vagyis kiegyensúlyozottan kell ösztönözni a versenyt és a beruházásokat. A digitális átállás fontos céljának nevezte, hogy a felszabaduló frekvenciák hasznosítása által Magyarországon mindenki igénybe vehesse a szélessávú mobilszolgáltatásokat. Hozzátette: ez szükséges, hiszen Magyarország a hozzáférés tekintetében még lemaradásban van Európától. Beszélt arról is, hogy bár a hagyományos médiumokra komoly szabályok vonatkoznak, a modern készülékeken sugárzó tartalmakra ilyenek még nem születtek, így az itt közlők versenyelőnyben vannak. Fel kell készülni a platformfüggetlen szabályozásra ? jelentett ki a főigazgató.

További információk az alábbi linken.
nincs még hozzászólás