Nincs 10 ezer feliratkozód a Youtube-on? Akkor nem kapsz pénzt se!

2017. április 08.
4.6421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Várható volt, hogy az óriási botrány után a Youtube valami drasztikus változtatást vezet majd be a hirdetési rendszerében, hogy szélsőséges tartalmakkal is foglalkozó csatornák ne juthassanak reklámokhoz, és ezáltal pénzhez.

Erre a Youtube most azzal válaszolt, hogy kvázi eltörölte a 2007-ben elindított Youtube Partner Programot, aminek részeként bárkinek lehetősége nyílt pénzt keresnie a portálon, akár a kisebb csatornáknak is, de mivel egyre több volt a jogsértés, és valóban bármilyen tartalmak juthattak így hirdetési pénzhez, az oldalt üzemeltető Google döntésre jutott.

Ennek megfelelően a jövőben csak és kizárólag azok a csatornák kaphatnak a bevételből, akik 10 ezer feliratkozóval rendelkeznek, ami mellett át kell esniük az egyes csatornáknak egy alapos ellenőrzésen is, hogy az üzemeltetők kiszűrjék az illetéktelen tartalomgyártókat, vagy esetleg éppen a szélsőségeseket annak érdekében, hogy csak azokhoz menjen a reklámpénz, akik szerintük megérdemlik.
8 hozzászólás

marco

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
Nem csak pénz nincs, hanem reklám sincs. Ennek az a lényege, hogy 10 ezer alatt ne jelenjen meg reklám. Ha megjelenik reklám, akkor hasztalan a dolog, hisz azért találták ki, mert a reklámpartnerek olyan videónál jelentek meg, amik számukra vállalhatatlanok voltak és sorban pártoltak el a legnagyobb cégek.
A hivatalos verzió is így szól:
"Április 6, 2017-tól kezdődően a 10 ezernél kevesebb megtekintéssel rendelkező csatornák videóikban nem szerepeltethetnek hirdetéseket."
Óóóóó ez akkor ***** jó! meglepett smiley Alatta kell tartani, és reklámmentes videókat tolhat az ember. Király! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

marco írta:
Nem is ez az igazán gond, hanem az hogy 10 ezer alatt csak a Youtube kap a lóvéból amit beszed, más munkája révén. Szerintem ez nem korrekt, főleg hogy már minden videóban van reklám.
Nem csak pénz nincs, hanem reklám sincs. Ennek az a lényege, hogy 10 ezer alatt ne jelenjen meg reklám. Ha megjelenik reklám, akkor hasztalan a dolog, hisz azért találták ki, mert a reklámpartnerek olyan videónál jelentek meg, amik számukra vállalhatatlanok voltak és sorban pártoltak el a legnagyobb cégek.
A hivatalos verzió is így szól:
"Április 6, 2017-tól kezdődően a 10 ezernél kevesebb megtekintéssel rendelkező csatornák videóikban nem szerepeltethetnek hirdetéseket."

válasz erre

Elisorne

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Az ellenőrzés jó ötlet, de a 10k kicsit tényleg sok.

válasz erre

marco

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
Egy jó csatorna 10ezret össze tud szedni. Nekem is már csak 9 986 kell... röhögő smiley Na de tényleg, 10ezer nem olyan durván sok, még ebben a kis országban is a legnépszerűbb magyar csatornák több százezernél járnak.
Nem is ez az igazán gond, hanem az hogy 10 ezer alatt csak a Youtube kap a lóvéból amit beszed, más munkája révén. Szerintem ez nem korrekt, főleg hogy már minden videóban van reklám.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Egy jó csatorna 10ezret össze tud szedni. Nekem is már csak 9 986 kell... röhögő smiley Na de tényleg, 10ezer nem olyan durván sok, még ebben a kis országban is a legnépszerűbb magyar csatornák több százezernél járnak.

válasz erre

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Ez szánalmasan aljas húzás. wtf smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Érdekes a Youtube logikája. Nem hinném hogy ez túl etikus lenne...

válasz erre

Kileah

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Ez szép! röhögő smiley

válasz erre