Nesze neked Amerika: összefognak a nagy kínai gyártók a Google ellen!

2020. február 07.
5.7481
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ahogyan sokan már előre megjósolták: visszafelé sült el az USA kormánya részéről a Huawei és úgy nagy általánosságban a Kína elleni embargó, aminek végül majd Amerika, az amerikai cégek, de még inkább a Google ihatja meg a levét.

A legnagyobb kínai gyártók, így a Huawei, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo ugyanis bejelentették, hogy összefogtak annak érdekében, hogy Global Developers Service Alliance (GDSA) név alatt nekimenjenek a Google-nek, és bár egyelőre még nem az Android leváltását célozzák - hangsúlyozandó, hogy egyelőre -, azonban a Play Áruház dominanciáját rövidesen megtörnék.

A történet kapcsán nem árt tudni, hogy a Play Áruház jelenleg tiltott Kínában, így az Android-felhasználók különféle helyekről szerzik be maguknak a szükséges szoftvereket, méghozzá az egyes gyártók saját áruházaiból, melyeket nemsokára összevonnának a cégek, és ami még ennél is fontosabb, globalizálnának, hogy alternatívát adjanak a felhasználók számára a Google Play ellenében.

A GDSA indulása az elkövetkezendő hónapokban várható, de kezdésként csak kilenc ország felhasználói tesztelhetik majd. Hogy ez a törekvés mennyire befolyásolja majd a Huawei-féle HarmonyOS érkezését, illetve a szintén a Play Áruház alternatívájaként beharangozott Huawei Mobile Services-t, azt egyelőre nem tudni, ellenben a Google-nek mindegyik komoly fejtörést okozhat a jövőben.
5 hozzászólás

petrovicsz

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Bármi lehetséges.

válasz erre

technomancer

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Hát bizony itt lehet hogy visszanyúló majd a fagyi....

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

inkognito írta:
Nem lesz könnyű dolguk hiszen a Google egy nagyon jól integrált rendszer. Minden összefügg mindennel az emberek szeretik és megszokták. Lehet Ázsiában menni fog nekik de nyugaton nem hiszem.
A Google Map az egyetlen, ami hiányozna a többségnek. A google play pótlása csak idő kérdése. A Huawei Appgallery egyáltalán nem rosszabb, mint a google play, csak kell még rá tartalom, de már most is van elég sok magyar app is, a régióváltás meg teljesen szabad, ami rohadt jó dolog.

válasz erre

login_password

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Azért meg lehet szorongatni őket.

válasz erre

inkognito

1 hónapja, 3 hete és 4 napja

Nem lesz könnyű dolguk hiszen a Google egy nagyon jól integrált rendszer. Minden összefügg mindennel az emberek szeretik és megszokták. Lehet Ázsiában menni fog nekik de nyugaton nem hiszem.

válasz erre