Németországban elindultak az első hidrogénhajtású vonatok

2018. szeptember 19.
3.9211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási lépést tett a környezettudatosabb mindennapok irányába Németország, miután elindították a világ első olyan vonatait, melyek kizárólag hidrogénnel üzemelnek, ezáltal zéró károsanyag kibocsátással rendelkeznek.
 

A stílusosan világoskék színre festett vonatokat a francia Alstrom gyártotta, és egyelőre csak teszt jelleggel teljesítenek majd szolgálatot egy olyan 100 kilométeres szakaszon, ahol korábban a környezettudatossággal egy lapon nehezen említhető dízelmozdonyok közlekedtek.

Az új vonatok mellé speciális hidrogéntöltő állomásokat is létesítenek, és elegendő lesz csak egyszer megtankolni a mozdonyokat ahhoz, hogy egész napon át üzemelhessenek. A működési technológiáról annyit tudni, hogy speciális üzemanyagcellák alakítják át a hidrogént elektromos energiává, melynek egy része akkumulátorban tárolódik, a többi pedig az elektromotor meghajtását szolgálja.

A folyamat teljes egészében mentes a károsanyagok kibocsátásától, ezáltal csak víz keletkezik a működés során, többnyire gőz és cseppfolyós formában. Németország egyébiránt eltökélt a hidrogénvonatok irányában, ezáltal 2021-ig további 14 vonatot rendeltek be az Alstromtól, akik a jövőben más országokban is szeretnék elindítani környezetbarát megoldásaikat.
2 hozzászólás

Kisfaludy82

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nem semmi, micsoda fejlődés!

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 6 hónapja és 15 napja

Na ez milyen durva. Közben nálunk...

válasz erre

új kommentek

Kisfaludy82 profilja

Kisfaludy82

10 órája és 9 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink