Nem sikerült túl fényesen a Razer első okostelefonja

2018. január 08.
2.0401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár nagy reménységgel jelentette be első okostelefonját a Razer, a legfrissebb hírek szerint azonban a Razer Phone névre keresztelt készülék a gyakorlatban korántsem teljesít olyan jól, mint amilyennek vártuk.

Több forrásból arról hallottunk ugyanis az elmúlt napokban - főként a Reddit fórumán -, hogy a Razer Phone esetében komoly gondok vannak a kijelzővel, a kamerával, sőt az ujjlenyomat-olvasóval is, ami ráadásul már nem egyszerű pletyka, hiszen a Razer elismerte a problémát.

Ennek megfelelően olyan anomáliákkal számolhatunk, ha Razer Phone vásárlásán törjük a fejünket - esetleg már meglévő tulajok vagyunk -, mint a kamerához kapcsolódó szoftver egyelőre javíthatatlannak tűnő hibája, ami véletlenszerű szűrőkkel látja el fotóinkat, de ennél is nagyobb baj, hogy az ujjlenyomat-olvasó konkrétan egy idő után bemondja az unalmast, és működésképtelenné válik, sőt a kapcsolódó beállítások nyomtalanul eltűnnek a menüből.

A legtöbb panasz azonban a Razer Phone kijelzőjéhez kapcsolódva érkezett. Bár a gyártó sokat hangoztatta a bejelentéskor a 120 Hz-es képernyőt, mint óriási újdonságot, de a gyakorlatban ez is hajlamos megadni magát, ezáltal huzamosabb használat mellett elhalványul és egy idő után olvashatatlanná válik a képernyő, ami a fentiekkel ellentétben nagy valószínűséggel nem szoftveres hiba lesz.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 9 hónapja és 2 napja

Majd a következő verzió jobb lesz. Csak arra leszek kíváncsi, kártalanítják e azokat akik befürödtek vele.

válasz erre

Tommy

6 éve, 9 hónapja és 2 napja

Ezek egyenként is nagyon durva hibák de egy telefonban, egynesen katasztrófa! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 9 hónapja és 2 napja

Igencsak komoly gondok ezek. Gondolom akkor ezzel kuka is a projekt.

válasz erre

Levi87

6 éve, 9 hónapja és 2 napja

Az nagyon durvaaaa! meglepett smiley

válasz erre