Nem lesz kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó a Samsung Galaxy Note 9-ben

2018. március 09.
2.3351
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó már évek óta várt innováció volt - idén végre mobilban is láthattuk a Vivo jóvoltából, és a technológia is készen áll a tömeggyártásra, de a nagyobb gyártók egyelőre még nem merik megkockáztatni a használatát.

Jelen esetünkben a Samsung részéről van elutasítás, ugyanis a közelgő Samsung Galaxy Note 9 nem fogja megkapni a sokak által várt megújult azonosítási formát, mivel az még nem felel meg az általuk elvárt biztonsági sztenderdnek.

Legalábbis ezt vallja a népszerű elemző Ming-Chi Kuo, aki úgy véli leghamarabb csak 2019 elején találkozhatunk a Samsung mobilokban a kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasóval.

A kérdés persze az, hogy vajon a nagy rivális, Apple mit fog lépni idén, hogy felülkerekedjen a Samsungon, de vélhetően még ott is korainak érzik a bevezetést, ha egyáltalán be is vezetik majd valamikor, hiszen mint tudjuk, az almás cég jobban hisz az arcfelismerő hardver-szoftver kombinációban.
7 hozzászólás

KalandMester

10 hónapja,

Am meg nem kell telefonon olyan adatokat tartani, amit félve őrizgetünk. Én sem tartok sem számla információt sem céges adatokat telefonon amik fontos iratok és kézpénz az pihen egy kellemes páncél szekrényben, nah onnan hackelje ki valaki. Igaz eredetileg telefont is csak játékra tartok, de van közel 8 milliárd hülye akik más felhasználási módra kényszeritenek.

válasz erre

KalandMester

10 hónapja,

Aki tökéletesen biztonságos telefont akar használni vegyen régi analóg vezetékes telefont.

válasz erre

Tommy

10 hónapja,

Meglepő lett volna ha az S9-ből kimarad, ebbe meg bekerül...

válasz erre

TEchie

10 hónapja, 1 napja

Hihetetlen hogy nem tudják beletenni!

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 1 napja

Nekik nem biztonságos? Óriási szöveg, a fényképpel feloldható telefon sokkal biztonságosabb jah.

válasz erre

Harder

10 hónapja, 1 napja

Idén nagyon nem megy ez a Samsung vonal. Semmit nem tudnak felmutatni.

válasz erre

inkognito

10 hónapja, 1 napja

Pedig erre várnak a legtöbben.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink