Nem látszik, de mosolygós az Apple új maszkos emojija

2020. október 06.
2.7491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az emberek többsége világszerte gyűlöli a rákényszerített maszkokat, ezáltal sokunk egyáltalán nem vidám, amikor el kell takarni vele az arcát, éppen ezért most úgy döntött az Apple, hogy legalább a maszkot viselő emojik legyenek vidámak a digitális térben.

Merthogy az Apple készletében eddig is ott volt az egészségügyi maszkot viselő fejecske, csakhogy szenvedő, beteges szemei helyett a következő frissítést követően egy sokkal barátságosabb fizimiskával rendelkezik majd, ezáltal barátságosabbá válnak a szemei, a szemöldökei, arca pedig egészségesnek tűnik.

Nem csoda, hiszen az Emojipedia most egy animációval megmutatta, hogy a maszkos emoji alapja nem más, mint egy vidám, mosolygós hangulatjel, amire gyakorlatilag csak rátették a maszkot - vélhetően azért, hogy az emberek ezek láttán ne érezzék betegnek magukat, illetve túlzottan veszélyesnek a helyzetet.

4 hozzászólás

Kisfaludy82

3 éve, 10 hónapja és 21 napja

Az aztán nagyon fontos. röhögő smiley

válasz erre

Huginn

3 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ez fontos, ez kell mosolygó smiley

válasz erre

Levi87

3 éve, 10 hónapja és 21 napja

Jól van, megnyugodtam.

válasz erre

TEchie

3 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ezt eddig is lehetett látni a szemeiből. meglepett smiley Akit érdekelt, biztos észrevette, akit meg nem az ezután is le****ja. röhögő smiley

válasz erre