Nem fogy ki a BlackArch az újdonságokból

2017. november 27.
8.0731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Azok után, hogy elengedték a 32 bites lemezkép kezét, a BlackArch mögött álló fejlesztői csapat elérhetővé tette a legújabb verziót, amelyben ismét kaptunk több tucat újdonságot.

Úgy fest, az etikus hackereknek szánt Linux disztribúció sosem fog a biztonsági megoldások végére érni, ugyanis az új variáns, amely a BlackArch Linux 2017.11.24-es nevet viseli, több mint 50 új eszközt kapott.

Ez a többlet pedig azt jelenti, hogy az összes támogatott kiegészítő száma átlépte az 1900-at, pontosan 1910-nél tartanak. Az újdonságok mind házon belül íródtak, amelyek alatt a Linux Kernel 4.13.12 végzi a munka egy részét, kiegészítésképp pedig megkaptuk a BlackArch Installer v0.6-at az egyszerűbb telepítés végett.

A BlackArch mostani változata az első a projekt történelmében, amely esetében már nem tudunk 32 bites ISO-t letölteni, úgy is mondhatnánk, hogy csapat modernizálta az első sorban a biztonsgái szférában dolgozók kedvenc open source megoldását.
2 hozzászólás

petrovicsz

6 éve, 10 hónapja és 17 napja

Vajon mennyien használják nem etikusan? meglepett smiley kacsintó smiley

válasz erre

DarkZer0

6 éve, 10 hónapja és 17 napja

Tényleg nem aprózzák el, meg is nézem mik az újdonságok benne.

válasz erre