Nem fogják befolyásolni a Csillaghajó munkálatai a Crew Dragonnal kapcsolatos terveket

2019. szeptember 30.
5.5401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nagyot néztük a napokban, amikor Elon Musk bejelentette, hogy 2020-ban már utasokkal szállhat fel a Csillaghajó, ráadásul fél év múlva akár már pályára is állhat, azonban ez nem azt jelenti, hogy a Crew Dragon űrhajó munkafolyamatára befolyással lenne.

Elon Musk ugyanis kijelentette, hogy az erőforrásaik a Csillaghajóra, a Falcon rakétára, valamint természetesen a Crew Dragonra összpontosulnak, sőt mi több, igen meglepő adatot is közölt: a SpaceX mindössze 5%-a foglalatoskodik a Csillaghajóval, ami mindennek nevezhető éppenséggel, csak túlzottan soknak nem, legalábbis relatíve.

A Crew Dragon különösen híres arról, hogy a kitűzött célok a menetrendjében sorra megcsúsznak, nemrégiben például még fel is robbant, de még ez sem tántorítja el őket attól, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgozzanak a szóban forgó újrahasznosítható űrhajón, írja a SpaceX.
pályára is állhat, azonban ez nem azt jelenti, hogy a Crew Dragon űrhajó munkafolyamatára befolyással lenne.'>
3 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 11 hónapja és 10 napja

"a kitűzött célok a menetrendjében sorra megcsúsznak, nemrégiben például még fel is robbant"

Kedvenc mondatom EVER. röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 11 hónapja és 10 napja

Kiváncsi lennék mennyire lesz megbízható ez az egész dolog.

válasz erre

CharlieFirpo

4 éve, 11 hónapja és 10 napja

Meglepő is lett volna, ha más karára ment volna a fejlesztés.

válasz erre