Nem eredetsztori lesz a Captain Marvel

2018. szeptember 06.
3.8681
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az Entertainment Weekly jóvoltából végre valahára néhány információ napvilágot látott a Brie Larson nevével fémjelzett Captain Marvel kapcsán, sőt mi több, az első hivatalos fotó is befutott, tehát van miből csemegézni.

A kiszivárogtatott részletek alapján megtudtuk, hogy a Captain Marvel bizony nem egy eredetsztori lesz, a film kezdetekor Carol Danvers már rutinosan használja a képességeit, ekkorra pedig már rég elhagyta a Föld bolygót, hogy egy Kree hadseregnek a parancsnokával társuljon, akit Jude Law alakít, a film cselekménye szerint pedig Danvers akkor tér vissza a bolygóra, mikor is a Kree-k inváziót indítanak a Föld ellen.

Ezenfelül kikerült az első kép is, ahol a Skrull fajt tekinthetjük meg - akiknek nem mellesleg a Ben Mendelsohn által játszott Talos lesz a vezetőjük -, velük állnak állandó harcban a Kree-k. A Captain Marvel meglehetősen súlyos mérföldkő lehet a Marvel Moziverzum számára, lévén a Bosszúállók: Végtelen Háború stáblistás jelenete óta tudjuk, hogy komoly szerepet szánnak a globális sztoriban Carol Danvers karakterének.

Nem eredetsztori lesz a Captain Marvel - 2. kép

4 hozzászólás

csirkee

6 éve, 14 napja

Kisfaludy82 írta:
Nem hiszem hogy képes lennék még egy Marvel filmet megnézni. röhögő smiley Hihetetlenül unalmas! röhögő smiley
Pedig a bosszúállók következő részében kulcs szerepe lesz a csajnak! mosolygó smiley Sajnos nem lehet kihagyni ha érdekel a film.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 14 napja

Nem hiszem hogy képes lennék még egy Marvel filmet megnézni. röhögő smiley Hihetetlenül unalmas! röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 14 napja

Bakker hogy nem tudnak leállni ezzel a sorozattal. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 14 napja

Lehet hogy kaounk végre majd valami izgalmasabb sztorit...? meglepett smiley

válasz erre