Nem elég, hogy méregdrága, konkrétan egy átfestett ZTE a Lamborghini első okostelefonja

2017. augusztus 28.
3.7311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem maradt sokáig betöltetlen a luxustelefonok piaca a Vertu csődjét követően, lévén máris itt van a luxusautóiról híres Lamborghini, akik bemutatták első okostelefonjukat, de a végeredmény inkább ciki, mint valami igazán menő dolog lett.

Az ugyanis még talán rendben lenne, hogy a Lamborghini Alpha-One közel 2500 dollárba, azaz több mint 600 ezer forintba kerül - hiszen a nevet meg kell fizetni -, de az már kevésbé, hogy ezért a pénzért nem egy teljesen egyedi konstrukciót kapunk, hanem egy átfestett ZTE Axon 7-es okostelefont, amihez ráadásul ezért a pénzért még töltőt sem adnak, azt külön kell megvenni hozzá.

Hogy mégis mitől lett ilyen drága ez a telefon? Leginkább azért, mert az egész készülék bőrborítást kapott, de jár hozzá egy valódi bőrtok is - mind Lamborghini logóval természetesen -, ami mellett az árat alaposan feltornázta a készülék borításának folyékony fémből készült oldalfala is.

A Lamborghini Alpha-One ráadásul a specifikáció tekintetében sem nyújt különösebb extrákat, ezáltal az 5 és fél hüvelykes AMOLED kijelző mellé tettek bele egy Qualcomm Snapdragon 820-as lapkát, 4GB memóriát, 64GB tárhelyet, egy 3250 mAh-s akkumulátort és két kamerát is, amelyek közül az előlapi 8, a hátlapi 20 megapixeles lett.
7 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
Hümmm... Úgyis épp valami papírnehezéket keresek.
röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Hümmm... Úgyis épp valami papírnehezéket keresek.

válasz erre

inkognito

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

A sok nyomi gazdag majd úgyis megveszi.

válasz erre

Levi87

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Korrekt ajánlat. röhögő smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Mondjuk szép..... Már akinek. röhögő smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Megvan az oroszok, meg a dubaji arabok új kedvence! röhögő smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Nagyon beteg. röhögő smiley

válasz erre