Néhány nap múlva bemutatkozhatnak a Huawei új Surface kihívói

2017. május 18.
3.1281
dfp profilja, adatai
dfp
A Microsoft az elmúlt években egy nagyon komoly hardveres fejlesztésbe kezdett, egészen szép kis portfóliót épített ki, a Surface családot pedig több partnerük is komoly kihívóként kezelte és jó néhányan már saját modellekkel is versenybe szálltak ezen a területen.

A kínai Huawei nem éppen az a tipikus PC-s vállalat, hiszen látszólag jelenleg az androidos mobilok piacán próbálnak meg domináns pozícióba kerülni, de azért a Windows-t futtató eszközök sem állnak távol tőlük. A Huawei MateBook széria egészen korrekt megoldásokat vonultatott fel eddig, hamarosan pedig egy újabb szintet lépne a vállalat, hiszen május 23-án mutatkozik be a következő generáció.

A bemutatón állítólag a már nálunk is felvázolt forgatókönyv zajlik majd le, vagyis többféle MateBook is érkezik, melyek között laptop és hibrid megoldás is lesz. A berlini bemutató újdonságai szinte biztos, hogy az Intel Kaby Lake családra építkeznek majd, dedikált VGA esetén pedig az NVIDIA lehet a befutó.
4 hozzászólás

Kileah

2 hónapja, 2 hete

Hát azért egy ilyen Matebook igen messze áll dizájnban a Surfacetől...

válasz erre

CharlieFirpo

2 hónapja, 2 hete

Kíváncsi vagyok rá, főleg az ára miatt. Lehet hogy beruházok egy ilyesmi gépre...

válasz erre

Porthos

2 hónapja, 2 hete

inkognito írta:
Ha kaby lake procik kerülnek bele, akkor nagyon bitangok lesznek.
Hacsak nem a mobilos verziók... Mert azok viszont gyengék.

válasz erre

inkognito

2 hónapja, 2 hete

Ha kaby lake procik kerülnek bele, akkor nagyon bitangok lesznek.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink