Napokon belül kiderül, hogy sikerül-e megfeszíteni a James Webb űrteleszkóp napellenzőjét

2022. január 02.
70.6501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A NASA jelezte, hogy egy egynapos szünetet tart a James Webb űrteleszkóp telepítésében, miután sikeresen kinyitotta az űreszköz napellenzőjét, ezzel egy jelentős mérföldkövet maga mögött hagyva.

A NASA január 1-jén közölte, hogy egy napot vár, mielőtt megkezdené az ötrétegű napellenző megfeszítését, a végleges formába hozását és a rétegek egymástól való elválasztásának biztosítását. Ez az erőfeszítés, amelynek megkezdését most január 2-ára, azaz mára tervezik, legalább két napot vesz igénybe.

A NASA szerint a napellenző megfeszítésének befejezésében tartott egynapos szünet valószínűleg más tevékenységeket is hátráltatni fog. A feszítés az utolsó lépés a napellenző telepítésének befejezésében, amely után az irányítók a teleszkóp tükreinek felállítására fordítják figyelmüket.
napellenzőjét, ezzel egy jelentős mérföldkövet maga mögött hagyva.'>
5 hozzászólás

Levi87

2 éve, 5 hónapja és 4 napja

Én azt gondoltam, fellövik, beüzemelik pár óra alatt és működik. meglepett smiley De ez több hónapos dolognak tűnik...

válasz erre

Fikarc

2 éve, 5 hónapja és 4 napja

Be****ás lenne ha nem sikerülne. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 5 hónapja és 4 napja

Rohadt nagy projekt ez basszus! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 5 hónapja és 4 napja

De fura hogy ez kérdéses számukra. röhögő smiley

válasz erre

betyár

2 éve, 5 hónapja és 4 napja

Komoly művelet lesz.

válasz erre