Veszélyes baktériumokra bukkantak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

2018. november 26.
7.4491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Már 2015-ben egy átfogó mintagyűjtés folyt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, aminek részeként a mosdókról és az edzőtermi eszközökről is sikerült mintákat szerezniük a szakembereknek, melyeket most alapos vizsgálatoknak vetettek alá.

A Jet Propulsion Laboratory csapata mostanra végzett a teljes körű elemzéssel, amiből kiderült, hogy az Enterobacter nemzetség öt baktériumtörzsét is sikerült azonosítaniuk odafent, melyek közül az egyik óriási veszélyt jelent az asztronautákra, noha a szakértők szerint csak földi környezetben tudnak komoly megbetegedéseket előidézni.

A kérdéses mikroorganizmusok kapcsán a legnagyobb probléma nem csak a fertőzésveszély, sokkal inkább az, hogy ellenállnak a legtöbb antibiotikumnak, emiatt a jövőben induló űrmissziók során feltétlenül számolni kell velük, hiszen bár a baktériumtörzsek egyelőre nem voltak fertőzőek, azonban nagy esély van arra, hogy a jövőben azzá váljanak.
3 hozzászólás

techiii

5 éve, 10 hónapja és 10 napja

Nem szoktak ezek takarítani? Egy nagyit fel kellene küldeni aztán tenné is a dolgát. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

Para. meglepett smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 10 hónapja és 11 napja

Élet. mosolygó smiley

válasz erre