Nagyon súlyos biztonsági rést találtak a Windows-ban

2016. november 02.
4.6071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Csúnyán kiverte a biztosítékot a Microsoftnál a Google azon bejelentése, miszerint egy olyan súlyos biztonsági rést találtak a Windows operációs rendszerben - visszamenőleg mindegyik generációjában, ergo a Windows 10-ben is -, amit a redmondiaknak nem ártana sürgősen javítaniuk.

A Google már több mint 10 nappal ezelőtt felfedezte a hibát, de belső szabályzatuk értelmében először az operációs rendszer gyártójával közölték azt a mielőbbi javítás reményében, de miután 7 nap után még válaszra sem méltatta őket a Microsoft, ezért egy értekezésben hozták nyilvánosságra, hogy a Win32k.sys állományban súlyos hibát találtak, aminek részeként az internetes böngészés során könnyedén rendszergazdai jogosultságot szerezhetnek maguknak a gépünkre beáramló adatok, így akár a támadólag érkező kódok és kártékony összetevők is.

Természetesen amint a Google publikációja megjelent, a Microsoft is jelentkezett, és nemtetszését fejezte ki a leírtak kapcsán, mert úgy vélik, hogy a keresőóriás ezzel csak veszélybe sodorja az összes Windows használót - holott ők csak felhívták a figyelmüket egy olyan hibára, amit a redmondiak követtek el.

Érdekesség egyébiránt, hogy a Google szerint a Chrome használatával kivédhetjük a hibát, míg a Micrsoft közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy inkább az Edge böngészőt használjuk ehhez, de hogy a hiba mikor kerül ténylegesen befoltozásra, azt egyelőre nem tudni, márpedig addig minden Windows-t futtató gép komoly veszélynek van kitéve.
3 hozzászólás

Bandy

8 éve, 1 hónapja és 6 napja

Ja, hát ezzel most reklábozzák a crome-ot meg az edge-t hogy ez mien biztonságos aztán csak eggy ****a vírusírtó kéne meg valami jó szűrő a böngészőre aztán szevasz. Meg vírusok eddig is voltak lesznek nem egyszer kaptam már és tényleg rohadt könnyen gajra lehet vágni eggy wint. és bárki bármint mond a win7 és 8 a legjobb nem kell ide 10 még kiforratlan....(ezzel most nem sértegetni akarok csak vélemény)

válasz erre

Harder

8 éve, 1 hónapja és 6 napja

A Microsoftnak ez a nem reagálok stílusa borzasztó egyébként... wtf smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 1 hónapja és 6 napja

"Érdekesség egyébiránt, hogy a Google szerint a Chrome használatával kivédhetjük a hibát" Tehát erre ment ki a játék, nem semmi... Tele vannak jó szándékkal. röhögő smiley Nem kell nekem se Chrome, se Edge (már nincs is, mert a 10-et letöröltem a 8.1-ért. röhögő smiley)

válasz erre