Nagy változások a Microsoftnál

2014. július 17.
7061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Az IT-óriás bejelentette: jövőre rengeteg embertől válik meg és véget vet az androidos készülékeinek.

18.000 ember elbocsátását jelentette be a Microsoft, kiknek nagy része volt Nokia-alkalmazott.

Satya Nadella már korábban hangoztatta, hogy változások lesznek a cégnél és ma fény derült a tervekre, hivatalos formában. Az elbocsátások száma ezzel "rekordot döntött" a cégnél: ennyi embert még sosem küldtek el. Ami még csúnyább, hogy a 18000 emberből megközelítőleg 12500 volt Nokia-alkalmazott, tehát az elbocsátottak kétharmada eredetileg nem is a Microsoftnak dolgozott.

Természetesen részben érthető, hogy ennyi embert elküldenek, hiszen felvásárolták az egyik legnagyobb mobiltelefongyártót, ezzel magukhoz utasítva az összes alkalmazottat. Nyilvánvalóan a költségvetésnek nem tett jót ennyi alkalmazott, így valahogy csökkenteni kellett a dolgozók számát.

Nem ez volt azonban az egyetlen bejelentés: Stephen Elop volt Nokia vezérigazgató utalást tett a szoftvergyártó későbbi terveire is, miszerint "további alsó kategóriás (=olcsó) Lumia készülékek gyártását tervezzük bizonyos Nokia X tervek és készülékek Windows Phone-készülékekre cserélésével". Ez azt jelentheti, hogy így a Microsoft teljesen eltüntetheti a piacról Androidos termékeit, helyettük hasonlóan olcsó, Windows Phone-t futtató készülékekkel előrukkolva. A jelenlegi Nokia X felhasználók számára azért még jó hír lehet, hogy a támogatást (egy ideig) fenn fogják tartani, tehát nem hagyják rögtön magukra a tulajdonosokat. Az új, olcsó készülékeket elsősorban azokba a régiókba szánják majd, ahol az alsó kategóriás társaik (Nokia X) eddig is jól teljesítettek.

Ezek mind Satya Nadella szavait követik, miután bejelentette, hogy át szeretné formálni a cég magját, ezzel céljait és működését is, melyek között a táblagép-részesedés növelése és értelemszerűen a Windows Phone-ra való összpontosítás nagy prioritással szerepel.

A fentebb hallottakról a Microsoft július 22-i beszámolóján kaphatunk majd pontosabb tájékoztatást.

Forrás: Nokia Power User / The Verge
nincs még hozzászólás