Nagy bajban a NASA egyik Marson kutató járműve

2018. június 12.
3.7741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Komoly bajba került a NASA egyik Marsjárója - derült ki a hivatal jelentéséből, akik elmondták, hogy az Opportunity egy óriási viharba keveredett, ami alaphangon nem lenne neki probléma, csakhogy ez a vihar eltakarja a Napot.

A kérdéses eszköz ugyanis napenergiával működik, és ha a napelemeket nem éri elegendő fény, akkor nem tud tovább működni, éppen ezért a NASA úgy határozott, hogy egy ideig felfüggesztik a jármű működését és vizsgálódásait, vagyis hibernált állapotban próbálja meg átvészelni a vihart.

Mindez ugyanakkor nem az első eset, az Opportunity ugyanis korábban már 2007-ben is belekerült egy hasonlóan nagy viharba, amikor két teljes hétre le kellett állítani működését, de mivel a mostani egy jelentősebb környezeti jelenség, vélhetően hosszabb leállásra lesz szükség, pláne annak fényében, hogy a vihar akár hónapokig is eltarthat.
4 hozzászólás

Porthos

6 éve, 4 hónapja és 9 napja

Az igen. meglepett smiley Az is lehet hogy kinyírja nem?

válasz erre

inkognito

6 éve, 4 hónapja és 9 napja

Komoly kis viharocska lehet.

válasz erre

Levi87

6 éve, 4 hónapja és 9 napja

Gondolom akksikapacitás meg kicsi ahhoz hogy átvészelje vele hosszabb ideig.

válasz erre

Harder

6 éve, 4 hónapja és 9 napja

Durva viharok tombolhatnak ott - hónapokig! meglepett smiley

válasz erre