Mostantól robotmérnök Barbie-val tanulhatnak programozni a kislányok

2018. június 28.
5.7011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Mattel már korábban bejelentette, hogy a Tynker közbenjárásával egészen sajátos módon szeretnék rávenni az egészen apró kislányokat is arra, hogy érdeklődjenek a programozás iránt, ehhez pedig egy kedvelt játékot, a Barbie babát használják fel.

A terveket aztán tettek követték, így ma már elérhető a boltok polcain is az a robotmérnök Barbie baba, aminek segítségével már a hétéves kislányok is megismerkedhetnek a programozás alapjaival, hiszen minden egyes baba mellé hat programozólecke társul, melyek a kódolás alapjainak elsajátítása mellett többek között logikus gondolkodásra ösztönzik a gyerekeket.

A baba segítségével a kislányok megtanulhatják, hogy miként épülnek fel a robotok, sőt mi több, saját maguk taníthatják meg őket például táncolni. A játéktól azt remélik, hogy a jövőben egyre több nő kap kedvet a programozói munkához, lévén ebben a szakmában rendkívül magas eltérést mutat a nők és a férfiak aránya.
4 hozzászólás

TEchie

6 éve, 3 hónapja és 21 napja

Nem rossz ötlet ez, csak éppen felesleges. Mire felnőnek, robotok lesznek mindenhol, nem kell programozni sem őket, mert azt is MI fogja megoldani.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 3 hónapja és 21 napja

A Barbie baba még menő? meglepett smiley

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 3 hónapja és 22 napja

Hát az igen. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 3 hónapja és 22 napja

Hát furcsállnám ha egy ilyen cuccal rászoknának.

válasz erre