Most már hangüzenetet is küldhetünk Instagram ismerőseinknek

2018. december 11.
5.5881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Azt kár ecsetelni, hogy a Facebook mennyire veszi komolyan az Instagramot, hiszen szinte minden hónapban jön valami újdonság, ezek jó része pedig még inkább közösségi platformmá teszik a népszerű képmegosztót, az év talán utolsó új funkciója a hangüzenet.

A frissítésről szóló információt a Twitteren osztotta meg az Instagram, a fokozatosan megérkező változást mind iOS mind pedig Android platform alá elérhetővé tették, amelyben hangüzenetet küldhetünk ismerőseinknek.

Természetesen keretek közé szabták a megoldást, így maximum egy perces hangfájlt tudunk felvenni, majd pedig azt elküldeni direktbe egy barátunknak, avagy egy csoportos beszélgetésben az ott jelenlévők számára.

Az DM szekciót tekintve kicsit olyan, mintha házon belül mindig néhány lépéssel le lenne maradva a Facebook Messenger-hez képest, de azt elmondhatjuk, hogy kizárt, hogy versenyezni szeretne egymással a két szoftver, sokkal inkább a kéz a kézben effektust látjuk a dologban, az Instagram zárkózik fel a Messengerhez.


3 hozzászólás

Mordorer

5 éve, 9 hónapja és 2 napja

Mekkora baromság, te jó ég!

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 9 hónapja és 2 napja

De.... Ez egy.... Képmegosztó.... meglepett smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 9 hónapja és 2 napja

Hatalmas feature, nagyon kell. röhögő smiley

válasz erre