Most éppen egy vallási szervezet kezdett tiltakozni a szexrobotok ellen

2018. szeptember 25.
3.3571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Várható volt, hogy a szexrobotok terjedése előbb vagy utóbb kicsap néhány biztosítékot, így máris itt a következő precedens, lévén egy amerikai vallási szervezet szólalt fel a különleges szexbabák, illetve egy kapcsolódó bordély megnyitása ellen.

A Mirror magazin beszámolója szerint ugyanis a texasi Houstonban is szeretnének egy szexrobotokhoz kapcsolódó bordélyt nyitni, mely inkább egyfajta márkabolt lesz, hiszen a kipróbálás mellett meg is lehet vásárolni egy szexrobotot, azonban többek között egy vallási szervezet most szót emelt, és foggal-körömmel tiltakozik az üzlet megnyitása ellen.

Méghozzá meglepő indokkal, Elijah Rising szerint ugyanis a szexrobotok és az efféle boltok erőszakra nevelhetik a férfiakat, éppen ezért most petíciót indított a városban annak érdekében, hogy összefogjanak a bolt megnyitása ellen, ebből a célból pedig már közel 6 ezer ember fejezte ki támogatását a kezdeményezés mellett.

Persze amíg a jogrendszer nem áll melléjük, addig egy petíció önmagában csak extra marketing lesz a bolt számára, hiszen akárhány aláírás is gyűljön össze, a szexrobotokra fókuszáló bordély megnyitása nem ütközik jogszabályba, vagyis betiltani sem lehet.
3 hozzászólás

Levi87

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

Ez tök jó dolog. A kipróbálás lehetősége EPIC.

válasz erre

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 13 napja

Legalább nem beszél vissza, meg nem követelőzik hogy siess.

válasz erre

rDAVE

1 éve, 6 hónapja és 13 napja

"kipróbálás mellett meg is lehet vásárolni" Fincsi... Elég sz.r lehet annak, aki takarítja.
Amikor egy vallási szervezet és egy szexbábú bolt veszik össze, akkor kizárt, hogy én válasszak egy oldalt, aminek igazat adok.

válasz erre