Most éppen Brian May, a Queen gitárosa esett neki az Apple-nek az USB-C-csatlakozó miatt

2018. november 27.
5.9311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sokan már az első hírek hallatán éles kritikákat fogalmaztak meg az Apple csapatával szemben, amikor kiderült, hogy a gyártó elveti a Lightning-csatlakozót, méghozzá az USB-C-re való váltás miatt.

Ezt a módosítást pedig néhány híresség sem nézi jó szemmel, ezáltal Brian May, avagy a Queen legendás gitárosa saját Instagramján fakadt ki a döntés miatt, lévén ő is beszerzett egy ilyen csatlakozóra váltott új Apple terméket, azonban nem sokáig tudta használni, lévén egy kis baleset miatt - a zenész szerint csak elfordította a számítógépét és ez a látvány fogadta - a csatlakozó teljesen eldeformálódott és használhatatlanná vált.

Brian szerint eddig nagyon imádta az Apple minőségi termékeit, de úgy véli, hogy a vállalat kezd egy önző szörnyeteggé válni, lévén a Lightning-csatlakozóval korábban soha nem történt volna ilyesmi, ezáltal a vállalat szerinte így próbálja rávenni a felhasználókat arra, hogy kiegészítőkre költsenek.

A gitáros kiemelte, hogy ez az egyik oka annak, hogy az Apple iránti szeretete lassacskán gyűlöletbe fordul, hiszen a Lightning-csatlakozó az ilyen problémák ellen védve volt, a váltás miatt azonban neki minden régi töltőkábelt és egyéb kiegészítőt el kellett dobnia, hogy újakat vásároljon helyettük, ami nagyon rosszul érintette. Nem mintha nem lenne mit a tejbe aprítania...

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This is one of the reasons my love for Apple is turning to hatred. Now we?re forced into using these damn USB-C connectors for everything. It means we have to carry around a bagful of pesky adaptors, we have to throw away ALL our old charging leads, and spend tons of money on new ones, and if something tugs in the wire it does NOT harmlessly fall out like the Mag-Safe plugs we all got so used to (genius). And if one of these things is plugged into the left hand side and we roll the computer to the left to insert in into the right hand side - THIS happens. A bent USB-C connector which is instantly useless. So we spend more and more money replacing the horrible things. I recently also found out how little Apple Help cares if you run into problems - all they want to do is sell you more stuff. All in all - Apple has become an an entirely selfish monster. But they have us enslaved. It?s hard to find a way out. Anybody out there have the same feeling ? Bri

Brian Harold May (@brianmayforreal) által megosztott bejegyzés,

2 hozzászólás

Tommy

5 éve, 9 hónapja és 16 napja

Semmivel sem erősebb a lightning csati.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 9 hónapja és 16 napja

Hinnye, ez vajon hogy sikerült neki? meglepett smiley Még jó hogy nem a tablet szenvedett kárt, az nagyobb szívás lenne.

válasz erre