Most a Xiaomi trollkodik, az áldozat pedig a OnePlus

2019. június 04.
3.7691
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Huawei botrányt már senkinek sem kell bemutatni, ami miatt érthető, hogy a vállalatnak nincs ideje a trollkodásra, így egy másik kínai vette át ezt a szerepet, nevezetesen a Xiaomi.

A dolog pikantériája, hogy nem az Apple vagy a Samsung az áldozat, hanem egy szintén kínai vállalat, a OnePlus. A két cég nagy rivalizálásban van Indiában, ahol különösen népszerűek az olcsó "flagship killer"-ek.

Ennek következménye a Redmi K20 bemutatásával érkező új rivális a OnePlus 7 Pro számára, a kínaiak pedig érdekes gerilla hadjáratot indítottak.

Egyrészt az óriásplakátokat közvetlenül az OP figyelemfelkeltő megjelenései mellé helyezték el, másrészt érdekes szójátékkal (Starkly superior to the latest One) igyekszik széttrollkodni a Robert Downey Jr. által hájpolt új mobilt.

És ha ez még nem lenne elég, a Xiaomi Flagship Killer 2.0-ként hivatkozik a K20-ra, amely szerintük noha pár apróságban eltér az OP7 Pro-tól, a fő komponenseket illetően hasonló, árazása azonban jóval kedvezőbb.

3 hozzászólás

Fikarc

5 éve, 2 hónapja és 23 napja

Ez ***** nagy. röhögő smiley

válasz erre

techiii

5 éve, 2 hónapja és 23 napja

Mondjuk ez jó poén. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 2 hónapja és 23 napja

Már ezek is basztatják egymást? meglepett smiley

válasz erre