Most a Tesla vezére kapott levelet egy kislánytól, aki meglepő választ kapott Elon Musk-tól

2017. március 04.
4.5811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Google vezére után Elon Musk, a Tesla és a SpaceX első embere is kapott egy levelet a napokban egy aprócska kislánytól, aki elhatározta, hogy a szinte mindenre nyitott tech-császártól kér segítséget egy iskolai projektjéhez.

A kis Bria ugyanis levelében azt írta Elonnak, hogy ha felnő, akkor ő is szeretne Teslát vezetni, sőt azt tanácsolta a cég vezérének, hogy kiírhatna egy olyan pályázatot, amelyben bárki készíthetne saját Tesla-reklámot, a legjobb pedig bekerülhetne akár a televízióba is.

A kislány levelét édesapja juttatta el Elon Musknak a Twitteren keresztül, aki alig egy órán belül reagált is az irományra, így megköszönte a levelet, és azt írta, hogy nagyon jónak tartja a kislány tervét, amit meg is valósítanak majd.





3 hozzászólás

Porthos

7 éve, 8 hónapja és 4 napja

Et most nem értem. Mit fognak megvalósítani???

válasz erre

TEchie

7 éve, 8 hónapja és 4 napja

Nem tudom ő írta-e a választ de ez nagyon aranyos, akárhogy is van!

válasz erre

techiii

7 éve, 8 hónapja és 4 napja

röhögő smiley de nagy fej!

válasz erre