Mobilos ördögűzés? Egy bíboros szerint sima ügy!

2018. április 18.
3.0761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen őrült beszámolóval jött elő a Reuters hírügynökség a római Pontifical Athenaeum Regina Apostolorum Egyetem egy 89 éves bíboros professzorának szavaira alapozva, aki felszentelt plébánosoknak tart most ördögűző tanfolyamot.

Bár önmagában már az ördögűző képzés mivolta is egészen megdöbbentő, Ernest Simoni bíboros kijelentése azonban még inkább elkerekítette a szemünket, a képzés első alkalmával ugyanis a plébános a sajtó munkatársainak bejelentette, hogy ő akár mobiltelefonon keresztül is képes elvégezni az ördögűző szertartást.

A bíboros elmondta, hogy ilyenkor pontosan ugyanaz történik, mint egy normál ördögűzésen, csak a telefonba olvassa bele a különféle imádtságokat, ileltve démonűző rigmusokat, ami szerinte ugyanolyan hatásos lehet, mint a normál szertartás, noha a leendő tanítványok számára évekig tart majd ennyire alaposan elsajátítani mindezt.

A tanfolyamra egyébiránt mintegy 200 lelkész jelentkezett, akik nem kaphatják meg mind az ördögűző tisztséget, de akik elvégzik a képzést, kivétel nélkül részt vehetnek és segédkezhetnek démonűzésben.
5 hozzászólás

VDemon

6 éve, 6 hónapja és 8 napja

Hát ez nagyon kemény! röhögő smiley Durvább mint nálunk a tévés távgyógyítók! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 6 hónapja és 9 napja

Ha lenne rá lehetőségem én is űznék ördögöket! Minden ilyen szélhámost rács mögé... (:

válasz erre

TEchie

6 éve, 6 hónapja és 9 napja

Sírok!!!!! Röhögök!!!! Sírva röhögök!!! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 6 hónapja és 9 napja

Te jó ég! röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 6 hónapja és 9 napja

Ne szivassatok! röhögő smiley

válasz erre