Mindössze 125 millió euróért te is megkérheted a párod kezét az űrben

2018. július 12.
1.4721
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Várható volt, hogy az űrturizmus küszöbre állítása után újabb és újabb szolgáltatások ütik majd fel a fejüket a téma kapcsán, így az ApoteoSurprise most bejelentette, hogy 2020-tól már az űrben is megkérhetjük párunk kezét.

Az ügynökség szerint a különleges kaland nem lesz olcsó mulatság, hiszen 125 millió euróba, azaz mintegy 40 milliárd forintba kerülhet, a jelentős összeg mellett pedig nem árt majd egy halom szabadidő is, hiszen csak az utazás és a Hold körüli keringés egy teljes hétig tart, de maga a felkészülés például hónapokat vesz igénybe.

A jelentkezés után ugyanis a pároknak egy tizenkét hetes kiképzésen kell részt venniük, azonban odafent az ügynökség igyekszik minden alkalmat megteremteni a romantikára, így a kilövés után a súlytalanság pillanatában például Richard Wagner operáját hallhatják majd a szerelmesek.

A három napos céltalannak tűnő repkedés után pedig megtörténik a Hold körüli pályára állás, majd az előre megbeszélt pillanatban, Frank Sinatra: Fly Me to the Moon című dalának felcsendülésekor a vőlegény megkérheti kedvese kezét.

A különleges eseményt egy teljesen automatikusan működő, kamerákkal gazdagon felszerelt űrkabin segítségével kivitelezik majd, de hogy van-e már jelentkező, azt az ügynökség egyelőre nem közölte.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Szerény leánykérés. röhögő smiley

válasz erre

technomancer

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Ez igen menő. meglepett smiley

válasz erre

techiii

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Nem semmi. Majd a sok luxusfeleség ezt akarja.

válasz erre