Mindent megtudtunk a Kirin 820-ról, a Huawei középkategóriába szánt 5G-s lapkájáról

2020. március 19.
9.5641
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár a Huawei még nem jelentette be hivatalosan, kínai forrásokból azonban szokás szerint idő előtt kiszivárgott a Kirin 820-as lapkakészlet, mely az első lesz a gyártó kínálatában, mely a középkategóriát igyekszik kiszolgálni egy 5G-támogatott megoldással.

A 7nm-es gyártástechnológiára épülő chipsetről megtudtuk, hogy a Kirin 810-eshez hasonlóan Cortex-A76-os processzormagokra épül fel, melyek természetesen alapos fejlesztéseken mentek keresztül a jobb teljesítmény érdekében, miközben a HiSilicon jóvoltából a lapkára már a Mali-G77 GPU kerülhetett fel, ami a G76-hoz mérten 140 százalékkal gyorsabb és 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

Mindent megtudtunk a Kirin 820-ról, a Huawei középkategóriába szánt 5G-s lapkájáról - 2. kép

Nem mellesleg pedig most először veti be élesben a Huawei, ami kifejezetten érdekes annak fényében, hogy egy középkategóriás lapkáról van szó, hiszen a Samsung is az Exynos 990-es lapkáin alkalmazta őket először, melyek ugyebár a Galaxy S20-as készülékeket hajtják. A Kirin 820-as chipset elsőként várhatóan a Honor 30s-ben jelenhet majd meg!
3 hozzászólás

Porthos

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Rendesen összepakolt lapka ez!

válasz erre

Fikarc

2 hónapja, 2 hete és 2 napja

5G, 5G, de torony még sehol.

válasz erre

betyár

2 hónapja, 2 hete és 2 napja

Középkategóriásoknak pont elég lesz ez.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink