Mindenki számára elérhető lett a Nokia kamera applikációja. Vagy mégsem?

2017. augusztus 04.
2.9181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Nokia hivatalosan is elérhetővé tette a Lumiákon található mobil kamera applikációját, ami elsőre nagyon jól hangzik, ám csak a kitüntetett felhasználók élvezik a szoftvert.

Más szavakkal, a Play Store-ban található Nokia Camera app csak a Nokia Android felhasználók felé látható, így tulajdonképpen a finn gyártó mégsem a nagy közönség elé publikálta a sokak által kedvelt megoldást, a kérdés tehát az, hogy akkor miért?

A válasz pedig a tehermentesítésben rejlik, ugyanis céljuk szerint a Play Store-on keresztül sokkal gyorsabban juthatnak el a szoftverfrissítések a felhasználóknak, mint azt ahogy az ő szervereik tudnák kiengedni.

Amellett hogy kvázi kihasználják a Google erőforrásait, nekünk is kedveznek, ugyanis a Play Store-on át történő frissítés után nincs szükség a telefonunk újraindítására, sőt az egész, általában többlépcsős procedura is nagyon leegyszerűsödik.
2 hozzászólás

TEchie

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ésszerű dolog, nincs is értelme máshogy frissíteni.

válasz erre

Harder

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Több gyártó is csinálja ezt, Sony például.

válasz erre