Milliárdokat fizethet az Apple a jogtalanul felhasznált szabadalmak miatt

2016. október 03.
1.6381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem kevesebb mint 302 millió dollárra, avagy több mint 80 milliárd forintra büntette a texasi szövetségi bíróság az Apple vállalatot, miután a VirnetX egy évek óta zajló perben bebizonyította, hogy a Nagy Alma jogtalanul használta fel az ő szabadalmaikat több programban is.

A per még 2010-ben indult, és bár két évvel később ítélet is született, az Apple akkor fellebbezett, mint ahogyan év elején is, de most már végleges döntés született, mint ahogyan a végösszeg is az.

Az Apple egyébiránt a VirnetX által szabadalmaztatott internetes biztonsági technológiát alkalmazott több applikációjában is, ezáltal a FaceTime, az iMessage, valamint a VPN on Demand keretein belül is, ami olyan súlyos vétség volt, hogy a bíróság szerint a szabadalmaztatók 302 millió dolláros kártérítésre jogosultak.

Érdekesség, hogy a VirnetX esetében nem ez az első eset, hogy ilyen taktikával jutnak hozzá jelentős pénzmaghoz, hiszen a cég konkrétan szabadalmi perekből él, hiszen korábban a Microsoftról és a Skype-ról is lepereltek összesen több száz millió dollárt.
3 hozzászólás

Gólem

8 éve, 2 hónapja és 10 napja

Az rohadt kellemetlen, még egy Apple-nek is! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

8 éve, 2 hónapja és 10 napja

És ezt meg tudják tenni az idióta amerikai jogrendszer miatt... Nevetséges.

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 2 hónapja és 10 napja

De utálom az ilyen nyomorult ingyenélőket.

válasz erre